Kimondani is furcsa -mintha tegnap történt volna-, de már több, mint 4 hónapja annak, hogy felfedeztem, a gépemen nem stimmel valami. Egy backdoor valamint egy általa “meginvitált” trójai csücsült szép csendben a gépen (az op-rendszeren) az egyik legszemtelenebb tevékenységet folytatva: a jelszólopkodást.
”Virii” cimu bejegyzes folytatasa »
Már régebben olvastam a GMail Drive Shell Extension-ről, de még nem vitt rá a lélek, hogy kipróbáljam. A szoftver lényege, hogy szükség esetén a GMail-postafiókunkat használhatjuk háttértárolónak, azaz a GMail szolgáltatással együtt járó -jelen pillanatban majdnem 3 gigabájt méretű- tárhelyet a Windows-on belül, a shell-be beépülve (Explorer, a magyarban azt hiszem Intéző) tudjuk fájlok, dokumentumok tárolására használni. A minap adtam neki egy esélyt és feltelepítettem.
Néhány héttel ezelőtt a SIGGRAPH 2007 rendezvényen bombaként robbant a hír, hogy két neves izraeli computer-tudós, Ariel Shamir és Shai Avidan sikeresen átültette a gyakorlatba a Seam Carving elnevezésű kép-átméretezési elméletüket. A technológia lényege, hogy úgy méretez át digitális képeket, fotókat egy megadott tengelyen (szélesség v. magasság) hogy a kép részletes elemeiben, formáiban nem keletkezik figyelemre méltó torzulás. Érthetőbben is le lehetne ezt persze írni, de ez a YouTube videó valószínűleg értelmesebben elmagyarázza, miről is van szó.
”Liquid Rescale plugin Gimp-hez” cimu bejegyzes folytatasa »
Ugye Ti is emlékeztek még azokra az időkre, mikor hihetetlen mennyiségben szapulta gyakorlatilag mindenki a Windows XP-t? Ez mára kissé alábbhagyott, de továbbra is töménytelen, tengernyi mennyiségben találni fórumokat, blogokat, mindenféle irományt, esszéket arról, hogy miért szar, illetve klasszikus agymenést arról, hogy más OP-rendszerek (elsősorban Linux és OS-X) miért jobbak nála fényévekkel. Nincs meg a lehetőségem, hogy pálcát törjek bármelyik felett is, de érdekes jelenségnek lehetünk szemtanúi mostanában: a Windows XP-t jónéhányan elkezdték szeretni és, ami még furcsább: védeni. Hogyan? Miért?
”Mumusból kebelbarát, avagy hogyan lett a Windows XP-ből sokak szeretett OP-rendszere” cimu bejegyzes folytatasa »
Elég rég óta használok PC-t, hogy tudjam, az olyan okos tagline-ok, mint a “sosem látott gyorsaság”, vagy a “gyorsabb, mint valaha” egy szoftver új verziójának megjelenése előtt színtiszta reklámszöveg és az ég világon semmi valóságtartalma nincs. A szoftverek csak híznak, RAM és CPU igényük folyamatosan nő, nem beszélve a telepítőcsomagok és a feltelepített fájlok méretéről. És míg vágyunk kedvenc szoftvereink újabb verzióira, a munkaállomásunk nem, vagy csak részben változik, fejlődik, ezért a frissiben telepített alkalmazások nem a nekik szánt hardver-környezetet kapják. Aztán persze nagy a csodálkozás, hogy biz’ az új cucc felfalja a háromnegyed részét a használható memóriának, minden kattintás után érezhető tizedmásodpercekkel csökken a kedvenc, új szoftverünk reakcióideje és még sorolhatnám. Sajnos közhelyszerű tény, hogy a számítógépünk bővítésének-feljesztésének elkerülhetetlensége túlnyomó részben az új szoftverek erőforrásigény- növekedésének következménye.
Ebben a szériában megpróbálok némi tanácsot adni kedvenc képszerkesztő alkalmazásunk, a Photoshop kényelmesebb, simább futtatásához. Jó pár éve nyúzom már és a tapasztalataim talán segíthetnek, könnyebbé tehetik a Ti munkátokat is.
”A Photoshop karbantartása (1. rész)” cimu bejegyzes folytatasa »
Néhányan gondban vannak azzal, hogy melyik RSS-olvasót válasszák. Páran a Google-re esküsznek, mások desktop holmikat használnak vagy éppen az ún. widgeteket részesítik előnyben. Mint minden másról, erről is néha parázs vita folyik aminek én a magam módján vetek véget: jelentem, évek óta megvan a legjobb és úgy hívják: Mozilla Thunderbird!
”Kedvenc RSS olvasóm : Thunderbird” cimu bejegyzes folytatasa »

Kommentár