Kimondani is furcsa -mintha tegnap történt volna-, de már több, mint 4 hónapja annak, hogy felfedeztem, a gépemen nem stimmel valami. Egy backdoor valamint egy általa “meginvitált” trójai csücsült szép csendben a gépen (az op-rendszeren) az egyik legszemtelenebb tevékenységet folytatva: a jelszólopkodást.
”Virii” cimu bejegyzes folytatasa »
Talán most már elmondhatom, hogy túlvagyok egy november-decemberi spyware őrületen. Azért csak talán, mert az elmúlt hetekben-hónapokban megtanultam, hogy a teljes értékű védekezésnek egyetlen egy módja van: ha kihúzom a hálókábelt. (A spyware-ről, arról, hogy mit “művelt” a rendszeren és a kiírtásában szerepet kapó szoftverekről a következő postban írok)
Az alattomos holmi természetesen az svchost.exe-be férkőzte be magát, amit tűzfalból csak ideiglenesen lehet teljesen tiltani, mert egy idő után néhány Windows XP szolgáltatás nem hajlandó rendesen működni. Ilyen pl. a Windows Update Service, ami szintén ezen a process-en keresztül mászkál ki-be a Neten. Jómagam update-addict vagyok, egy egyszerű, az új update-ek hibáira irányultó “körbeszaglászás” után minél hamarabb telepítem az új verziókat.
Lehet, hogy a saját bénaságomnak köszönhető, de nem találtam sehol egy normális, összeszedett Windows Update Server IP listát, amit a tűzfalnak trusted area-ként beállítva működésre bírhatnám legalább ezt az egy XP szolgáltatást. Úgyhogy maradt a hosszú, napokig-hetekig eltartó process-monitorozás, majd a megjelenő, a szolgáltatás által meglátogatni szándékozott ip-k megtekintése és megvizsgálása. Az eredményt, az összegyűjtött, biztonságos (és valószínűleg nem teljes) ip-cím listát, a tovább mögött tekintheti meg minden érdeklődő.
”Windows Update Server IP address list” cimu bejegyzes folytatasa »
Ez a post még nem a freelancer-sorozat második része, sokkal inkább egy tipplista, felsorolás, illetve néhány, az előző bejegyzésemből kimaradt információt is fellelhetsz benne. Mint mindig, most is találhatsz olyan információt, amit nem csak freelancer-ként tudsz alkalmazni!
”Freelancing tippek - ami az előző részből kimaradt” cimu bejegyzes folytatasa »
Az Internet nevű csodálatos találmány elterjedésének, fejlődésének hála, ma már több milliárd felhasználó van online a nap minden szakában és a vásárló-, felvevőpiac is egyre bővül, az ügyfelek megszerzése, az üzletek lebonyolítása napról-napra könnyebb. Ennek következtében egyre többen választják a szabadúszó (designer, programozó stb.) “sorsot” magunkak, amihez én néhány jótanáccsal járulnék hozzá az eddig szerzett tapasztalataimból kiindulva.
”A freelancer szolgáltatás felépítése” cimu bejegyzes folytatasa »
A blogok száma őrült mértékben növekszik. A WordPress-t ma már rém egyszerű feltelepíteni és konfigurálni, egyes hosting-cégek egyklikkes telepítést is ajánlanak. Mindannyian hallottunk a WP-hez fellelhető “Advanced SEO Hacker Cracker” SEO-pluginekről, tag-pluginekről, amik lehetőséget teremtenek a tag-ek ésszerű és SEO szempontjából (látszólag) hatékony használatára, sitemap-generátorokról - és a sort lassan oldalakon keresztül lehetne folytatni. Ódákat, legendákat lehet olvasni arról, hogy egyik-másik plugin használata miért is jó, ha a blogunkat előkelő helyen szeretnénk tudni G00g Brada keresési találatai között.
”WordPress, SEO és Google” cimu bejegyzes folytatasa »
Ugye Ti is emlékeztek még azokra az időkre, mikor hihetetlen mennyiségben szapulta gyakorlatilag mindenki a Windows XP-t? Ez mára kissé alábbhagyott, de továbbra is töménytelen, tengernyi mennyiségben találni fórumokat, blogokat, mindenféle irományt, esszéket arról, hogy miért szar, illetve klasszikus agymenést arról, hogy más OP-rendszerek (elsősorban Linux és OS-X) miért jobbak nála fényévekkel. Nincs meg a lehetőségem, hogy pálcát törjek bármelyik felett is, de érdekes jelenségnek lehetünk szemtanúi mostanában: a Windows XP-t jónéhányan elkezdték szeretni és, ami még furcsább: védeni. Hogyan? Miért?
”Mumusból kebelbarát, avagy hogyan lett a Windows XP-ből sokak szeretett OP-rendszere” cimu bejegyzes folytatasa »
Elég rég óta használok PC-t, hogy tudjam, az olyan okos tagline-ok, mint a “sosem látott gyorsaság”, vagy a “gyorsabb, mint valaha” egy szoftver új verziójának megjelenése előtt színtiszta reklámszöveg és az ég világon semmi valóságtartalma nincs. A szoftverek csak híznak, RAM és CPU igényük folyamatosan nő, nem beszélve a telepítőcsomagok és a feltelepített fájlok méretéről. És míg vágyunk kedvenc szoftvereink újabb verzióira, a munkaállomásunk nem, vagy csak részben változik, fejlődik, ezért a frissiben telepített alkalmazások nem a nekik szánt hardver-környezetet kapják. Aztán persze nagy a csodálkozás, hogy biz’ az új cucc felfalja a háromnegyed részét a használható memóriának, minden kattintás után érezhető tizedmásodpercekkel csökken a kedvenc, új szoftverünk reakcióideje és még sorolhatnám. Sajnos közhelyszerű tény, hogy a számítógépünk bővítésének-feljesztésének elkerülhetetlensége túlnyomó részben az új szoftverek erőforrásigény- növekedésének következménye.
Ebben a szériában megpróbálok némi tanácsot adni kedvenc képszerkesztő alkalmazásunk, a Photoshop kényelmesebb, simább futtatásához. Jó pár éve nyúzom már és a tapasztalataim talán segíthetnek, könnyebbé tehetik a Ti munkátokat is.
”A Photoshop karbantartása (1. rész)” cimu bejegyzes folytatasa »

Kommentár