Nagyképernyős webdizájn
A Weben lassan feledésbe merülnek az utolsó “egyedek” is, akik még 800×600-as felbontású monitorral rendelkeznek, illetve ebben a képernyő-üzemmódban használják számítógépüket a mindennapokban. Manapság már nagyon kevés oldal készül olyan layouttal, ami “belefér” az említett felbontásba. A mérhető napi látogatóval rendelkező oldalaimon az e felbontást használók aránya már bőven 10% alatti, nagy részük fejlődő országokból érkezik, így nem nagy meglepetés a kisebb monitor, felbontás használata. És mi van velünk, mi jut nekünk, nagy felbontású monitorok tulajdonosainak?
Korlátok
Egyre gyakrabban botlok olyan oldalakba, ahol tisztán látszik, hogy a dizájner milyen felbontásban használja a monitorát. Pl. nagy részükön észrevehető, hogy 1280 illetve 1600 pixel széles felbontást használnak, ugyanis e felett a weboldal háttérképe vagy elkezd “ismétlődni” vagy egyszerűen véget ér és a beállított háttérszín jelenik meg. (Ez gyakran igaz nem csak a HTML hátterekre, de az egyéb blokkok háttérelemeire is.) Ez egyrészt adódhat abból, hogy a háttérképek alkotóinak legtöbbje a seamless fogalmat egyltalán nem ismeri. Másrészt -és ez a nyílvánvalóbb- az alkotónak az egyik legnehezebb feladata átlépni a saját és a közvetlen környezete által felállított korlátokon - egyáltalán felismerni a helyzetet, hogy, bizony korlátok között éli mindennapjait. Nehéz kilátni ezek mögül a kolátok mögül, még nehezebb felfogni, rájönni, hogy azok a korlátok tényleg ott vannak és léteznek.
Csilli-villi
A másik ilyen szokványos eset a teljesen Flash alapú, teljes böngészőablakot kitöltő weboldalak látogatásakor esik meg velem. A monitorom nagy felbontásának, a nagy képernyőkre való optimalizálás hiányának (és a Flash máig hiányzó hardware-rendering támogatásának) “hála”, ezek a weboldalak alaposan megizzasztják a processzoromat. A háttérvideók egyenesen botrányosan néznek ki, néhány fps-nél többet már képtelen a gépem produkálni egy-egy ilyen oldal meglátogatásánál. A full-screen ide-oda mozgó, scrollozó oldalaknál, prezentációknál is ugyan ez a helyzet.
Liquid layout
Talán ezekből fakadóan, de már jó ideje előnyben részesítem a liquid layouttal rendelkező oldalakat. (Azok tartoznak ide, amelyek felbontástól függetlenül teljes méretében kitöltik a brózerablakot.) Dizájner szempontjából is meglehetősen nagy kihívás egy ilyet szépen, átláthatóan, gusztusosan elkészíteni. Amint egy ilyenbe botlok, máris elfog az irígység és ezekből igyekszem a legtöbbet tanulni, a legtöbb tapasztalatot szerezni.
Kell-e?
A kérdés magától értetődik: szükséges-e a dizájnernek gondolnia a nálánál nagyobb felbontású monitorral rendelkező látogatókra? Érdemes-e emiatt a néhány százalék miatt pár órával többet foglalkozni a projekttel? Érünk-e mi annyit, hogy egyszer ki legyen írva egy oldal aljára, hogy “Best viewed on 1920×1200 or larger” ? :]
Pálda
Végezetül egy példa. BeeDigital.net. Önmagában izgalmas, igényesnek tűnő alkotás. A screenshot-ot 1920×1200-as képernyőfelbontással, a teljes képernyőt kitöltő böngészőablakkal “lőttem”.


12 komment - "Nagyképernyős webdizájn"
Ez a téma mostanában több fórumon előjött, itthon és nemzetközi szinten egyaránt, úgy látszik a megoldás, és az alkalmazott módszer eldöntése komoly kihívás a tervezők és a sitebuilderek részére.
Feltételezem, hogy a nagy felbontást használók - hozzám hasonlóan - nem teljes képernyőre húzzák a böngészőt. Még az 1280 széles laptopomon is kényelmesen elfér a böngésző mellett egy chat ablak, pld.
Ja, és a beedigital példa is csak azt mutatja, hogy a háttér milyen korlátokkal van megvalósítva, maga a tartalom kb. 750 px széles. Persze ettől még látszik a probléma.
A statisztikáról úgy gondolom, mivel a blogod erősen szakmai jellegű, a nagyobb felbontást használók feltehetően nem unatkozó titkárnők voltak…
Pedig a Titkárnénik is jöhetnek, várom őket szeretettel
Én pl full screenben nézek minden weboldalt, még a böngészők beépített teljes képernyős módját (F11) is használom. Nekem valahogy így esik jól, szeretem a nagy tereket
Hasonlóan Vágássy kollega úrhoz én is teljes képernyőn futtatom a böngészőt és szintén 1920×1200 a felbontás, max a bal oldali FF könyvjelzők veszik el a helyet kicsit.
Nem szeretem mikor a tartalom be van zsúfolva egy keskeny csíkba.
Ami a statokat illeti, csak megerősíteni tudom az írottakat. Nálam pl. 800×600 (utolsó 2 havi statot nézve) csak 3.33%, 1024×768-as 49.66%, az összes többi efölött van. Nyilván a lap témája is magyarázza, de a 2007-es Kirowski statban is emlékeim szerint kb 10%-ra jött ki a 800×600-as felbontást használók aránya.
Az én meglátásomban, a legegyszerűbb “megoldás” az, hogy nem futtatom teljes képernyőn a böngészőt. Ez pl. jól is jön, amikor egyszerre látom a Photoshoppos designt és a böngészőben megjelenőt is. Sajnos nem tudom, ha van tökéletes megoldás arra, hogy jól nézzen ki kis és nagy felbontásnál is. A liquid design sem megvalósítható minden esetben. Talán a felbontás szerinti CSS lehetne egy megoldás, csak az kétszeres munka
nos, az általad bedobott screenshot is ~760-ban dolgozik, csak a háttér nagyobb, az pedig ugye nem nagy kaland. (azt már meg sem említem, hogy egy olyan nyitókép fogad, ami halál felesleges, minek ott kattintani, nem értem, ergonómia egyes, leülhet.)
abban a pillanatban, mikor a kontent is ugrik fullscreenre, képtelenség a sorkövethetőség a szövegben, menekülök azokról az oldalakról.
a full flash pedig a halálom.
A felbontás-függő CSS nekem jó ötletnek tűnik, biztos, hogy fogok vele próbálkozni a jövőben.
A felbontás kérdése nem egyértelműen eldönthető dolog (sztem).
Ha van egy csilli-villi design, akkor az szinte biztos, hogy fix méretben készül, itt nem lehet elvárás a liquid layout. Egy minimal design oldalnál pedig az esetek 90%-ában van vmilyen sidebar, menü, mint ahogy a jelen oldalnál is. Lényegében a fontos tartalom itt is belefér 800 px-be.
Személy szerint én még mindig a 800×600-ra optimalizált layout-otkat kedvelem. Sokkal olvashatóbb, mint az 1280-ban szétfolyó szöveg. Pl. a weblabor-t is a régi 800×600-as layout-ban használom, főként az olvashatóság miatt (weblabor regulator gm script rulez
).
Én a magam részéről kénytelen voltam végig gondolni a dolgot. Nemrégiben készítettem honlapot, s próbáltam nagyítómércésre tervezni. 1024 mint leggyakoribb látogatói monitorszélesség jelent meg a statisztikában. 1280-ban még szép az egész lap, onnantól kezdődnek a gondok. Tény: az emberi szemnek az olvasáshoz optimális volt a 800.
Sztem ennél több nem fogható be úgy, hogy jó érzésed legyen. Nagyobb felbontásban s nagyobb átmérőjű monitorokon “segít” az oldalsáv, illetve a több hasábos elrendezés, háttér. De! A monitor éppúgy üzlet. Tévedés lenne azt gondolni, hogy azért ekkora bazi nagyok és nagyfelbontásúak (az arányokról nem is beszélve), mert a webnek kell, vagy akár a szakmának. Szóval nem hiszem, hogy a honlapoknak mindenáron utána kellene menni. A felhasználó úgyis eldönti, miért is vesz több km átmérőjű monitort csillió felbontással. Játék, mozi? Vagy web? Szóval összegezve, biztos mozdulni kell a dizájnnal, szerkezettel is. De nem mindenáron, az olvashatóság rovására. Végül is ez az oldal sem tud 800-nál többet, itt lent már nincs oldalsáv sem (pedig most 1024-ben nézem).
Abban azért erősen vitatkoznék veled, hogy a szakmának kell-e a nagy felbontás. Jár ide néhány szakmabéli, akik biztosan meg fognak erősíteni ebben, hogy, ha designról van szó, a Jóisten összes pixele sem elég.
Éppen tegnap “kaptam infarktust”, elpukkant az 1920×1200-as csodaszép Sony kijelzőm, most egy 1280-as Dellen dolgozok a jövő hétig, amig új monitort tudok szerezni és el kell mondjam, hogy kb. olyan érzés (természetesen túlzással), mintha a fél szemem világát veszítettem volna el. Teljesen megváltozott a világ, a PS-ből a palettákat el kellett tűntetni vagy átpakolni, a Flash-ben nem látom egyszerre a scriptet és a stage-et stb. Borzasztó rossz érzés, ami nem csak abból ered, hogy a nagyobbat szoktam meg, hanem egyszerűen helyhiány van, egy 1024-es lap dizájnja éppen hogy befér a mostani felbontásba.
Böngészni persze megfelel, én is sokat olvasgatok mostanában, ha időm engedi, ezért is szeretem az érdekes tartalommal rendelkező oldalakat, de, mivel jelenleg a dizájnból élek, rettentően rosszul érint ez a technikai probléma. Monitorüzlet ide vagy oda, 2048 alatti felbontású kijelzőt biztos, hogy nem fogok venni a következő körben.
A kis irománnyal arra próbáltam rávilágítani, hogy mennyire érdekes eredménye van a webdizájn szakmában is annak, ha valaki kvázi tudatlanságban éli mindennapjait és végzi a munkáját.
Igen ebben egyetértünk, a designhoz kell a felbontás, (és nekem is). Ez világos.
Én csak azt írtam, hogy a monitorgyártók nem a designerek miatt készítenek ilyet, nem ezért üzlet nekik szinte semennyivel drágábban nagyobb felbontást adni.
Az írásaid egyébként tényleg nagyon jók. Most akadtam rá az oldalra, és már órák óta böngészem. Nagyon kell az ilyen blog.
Köszönöm
Szólj hozzá