WordPress, SEO és Google
A blogok száma őrült mértékben növekszik. A WordPress-t ma már rém egyszerű feltelepíteni és konfigurálni, egyes hosting-cégek egyklikkes telepítést is ajánlanak. Mindannyian hallottunk a WP-hez fellelhető “Advanced SEO Hacker Cracker” SEO-pluginekről, tag-pluginekről, amik lehetőséget teremtenek a tag-ek ésszerű és SEO szempontjából (látszólag) hatékony használatára, sitemap-generátorokról - és a sort lassan oldalakon keresztül lehetne folytatni. Ódákat, legendákat lehet olvasni arról, hogy egyik-másik plugin használata miért is jó, ha a blogunkat előkelő helyen szeretnénk tudni G00g Brada keresési találatai között.
Board spam
Nagyon határozottak az elmékeim egy néhány éve átélt jelenségről: bármire is kerestem a Google-ben, az első oldalon jóformán csak fórumbejegyzéseket lehetett találni. Virágkorukat élték az Invision Board, vBulletin és hasonló board-szoftverek, ráadásul ezeket ingyenesen lehetett akkoriban telepíteni. Sok esetben nyílván hasznos, ha az esetleges problémámra olyasvalakitől kapok választ, aki szintén átélte, majd közzé tette megoldását a témához illő fórumokon. Viszont kezdett tűrhetetlenné válni, hogy általános fogalmakra is olyan találatokat kaptak a népek, amik relevanciája igencsak megkérdőjelezhető volt. Egyre többen használták search engine spam-re a boardokat. Egyértelműnek látszott, hogy “tisztogatásra” van szükség, az algoritmusoknak változniuk kell és a kapott eredményeknek jobban kell majd tükrözniük az adott kérdésre (kérésre) a lehetséges választ.
Lassan fel kellene ám ébredni!
A “tisztogatás” eredménye az lett, hogy ma már jóformán csak technikai jellegű konkrét problémákra kapunk fórumlinkeket a Google találatai között az első oldalon, általános keresőszavakra egyre kevésbé. Ugyan ez a helyzet manapság a blogokkal. Lassan kezd kikristályosodni, hogy WordPress-el egyre nehezebb lesz jó helyet elérni a Google-ben, ugyanis Barátunk egyre inkább rá van kényszerítve, hogy a tartalom-elemzésen kívül más módszerekkel is vizsgálja egy-egy site (domain) relevanciáját, azt, hogy a témához valóban kapcsolódik-e az oldalon talált írás. Evidens, hogy a több tízmillió standalone és bloghoston telepített WordPress-ek lassan egyre hátrébb kerülnek a SERP-ken (Search Engine Results Page). Teljesen mindegy, hogy a blog gazdája milyen megfontolásból, mennyire tudatosan írja bejegyzéseit, Guggel Testvér szép lassan “elfelejti” a blogokat.
Hibás elméletek
A tematikus oldalak mindig is előrébb lesznek, mint a szabadon szerkesztett blogok. Ez részben a keresőalgoritmusok egyre tökéletesebbé válásából következik, részben az oldalak programkód-elemzéséből. Hiba azt gondolnia bárkinek is, hogy blogjával előkelő helyet érhet el a közeljövőben valamiféle általános keresőszóra. (Az “általánoson” van a hangsúly, nyílván nekem sem nehéz a “műhelytitkok” szóra jó helyen szerepelnem.) Nagyon nagy hiba azt gondolni, hogy a WordPress maga és a pluginek fogják a blog tulajdonosát a mennybe repíteni! Akárhány plugint fel lehet telepíteni, ezeket akármeddig lehet tweakelni, az SE spam önmagában sosem lesz elegendő a tartós, jó eredményekhez.
Árulkodó jelek
Az oldalak szűréséhez a Google egyik legkézenfekvőbb eszköze a HTML-kód elemzése. Nézzük csak, mi árulkodik arról, hogy WordPress-t futtatunk a domainen (többek között) :
- HEAD elemek : stylesheetek, feedek útvonala, elérésük formátuma
- META tag-ek : generator
- Általánosan használt tartalmi elemek : author, category, tag, footer szövegek
- A tartalmat befoglaló HTML blokkok nevei, ID-i : post, post-content
- URL-ek, útvonalak : a szokásos /év/hó/nap/post-címe a post URL-jében; /category/ a kategóriák URL-jében; /tag/ a tag-ek URL-jében
Ezek tudatában esélyes, hogy frissen indított SE spam-blogunk a büdös életben nem fog jó helyezést elérni, hiszen alapból méretes hátránnyal indul. Ha mindenképpen blog-only site-ot akarunk üzemeltetni és cél a gyors, jó SE eredmény (azaz az SE spam), érdemes elgondolkodni azon, hogy a fent említett, alapvető árulkodó jeleket miként lehet eltűntetni. Ez valószínűleg igaz lehet más CMS-rendszerekre is, használatuk hiányában erről nem tudok nyilatkozni.
Őszinteség, igazságosság
Jelenleg 75 domain büszke birtokosa vagyok, ezeken 50-nél is több site-ot, oldalt üzemeltetek, jópár helyen használom a WordPress-t tartalommenedzselésre (igen, véleményem szerint a WP ma már inkább CMS, mint blog-motor, erről a későbbiekben fogok postot írni). Javarészük kísérleti oldal, más-más módokon és technológiákkal felépítve, mert a SEO engem is foglalkoztat (sőt, érdekelt is vagyok benne), ezért tudok néhány tapasztalatról beszámolni. Lassan körvonalazódik számomra valamiféle “rangsor” a Google keresési találatok és az oldalak strukturájának, tartalmának összefüggésében. A sorrend valahogy így néz ki*:
- 1. helyen szerepelnek a saját kezem által megírt HTML-kóddal rendelkező, tematikus oldalak. Ezeken az oldalakon minden kézzel szerkesztett, a content pedig egy bizonyos témára koncentrál.
- 2. a sorban az a tipusú oldal, ahol az oldal szintén tematikus és a kezem által van felépítve, de tartozik hozzá egy menüpontban rendszeresen frissített tematikus blog is.
- 3. a nagyon keményen hack-elt, tweak-elt, módosított WordPress blog. Azaz, hogy ezek a tipusú oldalak már nem is blogok, hanem mindegyiknek önálló, saját rendeltetése van, termékeket, szolgáltatásokat hirdetnek, leírásokat közölnek
- 4. helyen állnak a tematikus WP blogok.
- 5. helyen zárják ezt a sort a szabadblogok.
*Az összehasonlításban igyekeztem azonos korú domaineket figyelembe venni, amelyeken a SEO munka is nagyjából egyforma mértékű volt.
Bármennyire is hihetetlenül hangzik, mintha a Google keresőalgoritmusában lenne valami halvány intelligencia. Sokkal többre értékeli azokat az oldalakat, amelyekkel -a verejtékes, kézi munkának köszönhetően- többet kell, hogy foglalkozzak. A CMS-ek által generált kódot -ha nincs megfelelően “elhalványítva” a felhasznált eszköz- egyszerűen egyre kevésbé díjazza. Az őszintén, szívből, nem “hátsó szándékkal” szerkesztett oldalaim is előkelőbb helyen szerepelnek, mint a tudatosan látogató-generáló oldalak.
Túlmisztifikálás
A SEO-t, a Google-t hajlamosak vagyunk valós értékénél jobban megítélni. Miközben kínozzuk magunkat és szervereinket pluginekkel, hogy jobb helyezésünk legyen, elfelejtjük, hogy a hozzánk érkező látogatót csakis minőségi, érdekes tartalommal és átlátható, használható dizájnnal, oldalszerkezettel, valamint esetleg nagyon egyedi szolgáltatással tudjuk megtartani. Egy weboldal piaci (és morális) értékét mindig is a visszajáró látogatók mennyisége (és elégedettsége) határozta meg. Ha az oldalunk csapnivaló, üres, használhatatlan, az ég világon semmi értelme a SEO-nak, minden beleölt energia felesleges. A kétsoros, linkekkel kiszinezett blogpost-ok ideje lejárt.
A SEO jövője
A mai kezdőknek, közepes szintű SEO-Wannabe embereknek nagyon fel kell kötni a gatyájukat. A WordPress-nek, a plugineknek köszönhetően elárasztotta a piacot az olcsó, “gyors sikert” ígérő, ám kritikán aluli minőséget nyújtó szolgáltatók és szolgáltatások garmada. A komoly, több hónapig tartó megfeszített munka leértékelődésének vagyok szemtanúja, egyre többen kínálnak “high-quality seo munkát” 25 és 50 dollár (5000-9000 forint) közötti áron (!!!!!).
A másik kihívás a személyre szabott keresés és tartalom. Talán ismerik néhányan a tényt, hogy a Google évek óta kísérletezik a személyre-szabott keresési találatok megjelenítésével. A technológia lényege, hogy a felhasználó keresési kifejezéseit eltárolja, elemzi, majd a következő alkalommal az előző keresőszavak és -kifejezések függvényében “dobja” az új találatokat. Az üzemeltetők szempontjából a technológia nagy előnye, hogy a reklámokat is személyre szabva közölheti, lehetőséget teremtve a jövőben a minden egyes felhasználóra és igényeire szabott hírdetések megjelenítését (és ezáltal maximalizálva a reklámok hatékonyságát valamit biztosítva a reklámbevételek több ezerszeresére való növekedését). Ezt csak kombinálni kell az IPTV biztosította lehetőségekkel, ami nagy valószínűséggel alapjaiban változtatja meg a világ internetezési szokásait. A webtv-ken -hasonlóan a kábeltv-csatornákhoz- csak a szolgáltató által nyújtott csomagokat lehet majd igénybevenni, és bizony azoknak az oldalak tulajdonosainak, üzemeltetőinek, amelyek szeretnének a csomagokba bekerülni, bizony súlyos pénzeket kell majd kicsengetniük. A net-neutrality jelenleg rengeteg üzleti és politikai érdeket sért, a legnagyobb kormányok-cégek-lobbik-kompániák dolgoznak most is a megszűntetésén. Tehetünk ellene valamit? Kötve hiszem.
A fent említett okok miatt a SEO-nak, ennek a csodálatos és izgalmas tudománynak az értéke napról napra halványodik. Aki ma kezdi, nagyon nehéz dolga van, hiszen, mire a szükséges évek tapasztalata összejönne, lehet, hogy már nem lesz szükség jó SEO-szakemberre. És végső soron az Interneten is csak az fog célba érni, akinek rengeteg anyagi tőke áll rendelkezésére.

5 komment - "WordPress, SEO és Google"
Nem gondoltam volna, hogy a blogok ekkora hátránnyal indulnak már most a google-ban, erre tényleg jó lesz odafigyelni mert végiggondolva amit mondtál, logikusnak tűnik.
Ami mondjuk érdekelne, hogy más tartalomkezelő rendszerrekkel van-e hasonló tapasztalatod?
Elgondolkodtató az írásod, különösen, hogy a saját oldalamat most gyűröm egy wp-re…
Bizonyos fájlok elérési útját már alapból módosítottam, illetve a a meta elemekbe is belepiszkáltam, de amit említesz, azok közül néhány dolgot hack-elni elég macerás, plusz egy esetleges frissítésnél is szívás.
És amit Harder felvetett, az is érdekes kérdés, ez mennyire igaz más tartalomkezelő rendszerekre, vagy kimondottan a blogok előnye szűnik meg, illetve kerülnek hátrányba?
Mennyire javít a helyzeten a valóban releváns tartalom?
Helló!
Nem annyira tragikus a helyzet azért, mint az az írásból esetleg kitűnik, de egyértelműnek látszik, hogy a hosszú távú (és ezen van a hangsúly) SE eredményekhez WP-t menedzselni önmagában nem lesz elegendő (pluginek ide vagy oda).
Valóban gond lehet frissítéseknél, de, ha használsz SVN-t, akkor ez a része nagyjából kiküszöbölhető. Szerencsére az elvégzendő módosítások legnagyobb részét a theme-hez tartozó template fájlokon kell elvégezni, így azokat a frissítés nem érinti, csak nagyobb verziólépésnél.
Más CMS-eket nem nagyon használok, tettem pár próbát az ismertebbekkel (Drupal pl.), így tapasztalatom nem nagyon van. Úgy tűnik, hogy a Google ismert pattern-eket keres a HTML-ben, amik egyértelműen elárulják, hogy a generált HTML-kód milyen tartalommenedzser szoftverrel készült. Nem az a baj, hogy WP a kód, hiszen egy jól struktúrált, szépen megírt motor dolgozik mögötte, hanem, hogy írdatlan sokan használják SE spam-re, mert rettentő könnyű telepíteni és a plugineknek “hála” a SEO, mint fogalom, mindenki számára érdekes kezdett lenni. (Szerencsére a SEO azért ennél jóval összetettebb.)
Mostanában próbálkozok a MovableType-pal, egyéb, kevésbé ismert CMS-ekkel (fizetősekkel is), hogy fel tudjam mérni, milyen oldalszerkezet, -kód szükséges ahhoz, hogy “átverhessem” a Guglit.
Mégegyszer: nem a WP-vel van a baj, hanem, hogy a Google kénytelen szűrni valahogy ezeket az oldalakat, mert ő is tudja, látja, hogy “miről is szól” a sok millió blog. Ennek kézenfekvő módja a HTML-kód elemzése. META NAME=”GENERATOR” ???? Bukó az első körben, szvsz.
A releváns tartalom természetesen mindig előny, de a kérdést fel kell tenni: mi az, hogy releváns? Mi határozza meg az oldalad tartalmának relevanciáját? A sok szöveg? A kivastagított elemek? Tag-ek a helyükön rendesen? Nem. Illetve nem teljesen.
Az oldalad relevanciáját a bejövő, más oldalakon elhelyezett linkek, azok tartalma és a linkek szövegkörnyezete, ami leginkább meghatározza. És innentől fontos a pagerank is! A saját oldalad pagerank-je igazából csak presztízs, sok előnye nincs, nekem vannak első oldalas domainjeim unranked-del és PR0-val. A PR a bejövő linkeknél nagyon fontos, nagyon sokat ér egy PR8-as releváns inlink, sokkal többet, mint mondjuk 100 PR3-as (exponenciális pagerank). Lassan a linktrade-ek, sima textlinkek is (pl., hogy Harder Mester linkel az oldalamra) bűntetőpontba fognak kerülni, a visszalinkelés ugyanilyen módon meg egyenesen tragédia.
Szóval bonyolult, összetett dolog. De legalább lehet tanulni és fejlődni!
Ezekről tervezek majd egy postot, ahol bővebben megosztom és kifejtem a tapasztalatokat.
Kimerítő válasz, köszönöm.
Az lejött, hogy a nem kimondottan a wp-ről van szó, és ez a túl plugin-ezett, “két hét alatt 20 helyet léptem előre” amúgy sem az én stílusom.
A releváns tartalom alatt elsősorban inkább azt értettem, hogy az egyes bejegyzések VALÓBAN arról szólnak, amire a célközönségem kíváncsi.
Csak mellékesen, az a tapasztalatom, hogy weboldal készítés témakörben nagyon ritka a keresőn keresztül érkező megrendelő. A sorrend nálam: ismerősi kör, elkészült munkák, linkgyűjtemények. Ez nem azt jelenti, hogy nem foglalkozom a seo kérdésével a saját oldalam tekintetében, de nem fogok rosszul aludni, ha a “webdesign” keresésre a 126. vagyok.
És itt kanyarodnék vissza az eredeti témához, nemhiszem, hogy kár lenne a wordpress-t, mint cms-t használni, nekem nagyon bejön.
Próbáltam már néhány cms-t, de ennyire rugalmas, és valóban lightweight rendszert nemnagyon láttam.
A megrendelők felé történő alkalmazás más kérdés, kísérleti jelleggel egy régebbi oldalt wp-re építek át, a korábbi statisztikával történő összevetést az írásod fényében kíváncsian várom.
A MovableType szerintem is figyelemre érdemes.
Véletlenül rábukkantam erre a bejegyzésre, és alapjaiban nem értek vele egyet. Már csak azért sem, mert erre a postra is a Googleben akadtam, első találati helyen volt egy queryre.
Kétlem, hogy csak azért, mert egy XY CMS-t használsz, azért hátrább fog rangsorolni a Google. És a saját tapasztalataim sem ezt mutatják - komplett tematikus blog szolgáltatást üzemelek, WordPress MU alapokon, és a keresőkből érkező forgalom nem csökken, hanem nő rajta.
Nyilván nem egy alap WP-vel kell futni a találatokért, de SEO szempontból olyan 80%-ban jól van optimalizálva. A maradék 20% az, amire gondolni kell, és semmi probléma nincs vele, pörög, mint az állat.
Szólj hozzá